3. nap: VIII. 6. szerda

Fél 6-kor keltünk. A Soča/Isonzó itt még igazi hegyi patak: köves, gyors sodrású, át lehet ugrálni a kiálló sziklákon (fotó). A bal oldalán van a trentai Alpesi Botanikus Kert, de még nem volt nyitva. Átmásztunk a fakerítésen, körülnéztünk, fotózgattunk. Az egész sziklakert jellegű, csak kevés faj virágzott már. Majd reggelizés egy padnál. Közben egy vízirigó becserkészése fényképezővel (nem sikerült lencsevégre kapni). Elindultunk Trentából, innen elméletileg már végig lejt (?) az út a tengerig. Csomó függőhíd van itt és lejjebb is a Sočán. Ahogy végigmentünk rajtuk, föl-le himbálóztak. Az aszályos időjárás amúgy itt is látszott – az egyik oldalvölgyben, a patak medrében csak víztócsák voltak. Errefelé elég sok I. világháborús emléket lehet találni. Egy helyen például egy valamikori erődöt néztünk meg: hatalmas vasbeton elemekből állt, persze már „kissé” romos állapotban. Ilyen helyre érdemes zseblámpát vinni, és bemászni a belsejébe. Megálltunk egy függőhídnál, mászkáltunk a sziklák között (fotó). Itt pisztrángokat is láttunk a kristálytiszta folyóban. Voltak vadvízi kajakosok is, éppen pakolták ki a felszerelést. Kiértünk a nemzeti parkból, itt már kiszélesedik a Soča völgye. Bovecben vásárlás. A falut elhagyva megtaláltuk az I. világháborús osztrák–magyar–német katonai temetőt. Kopjafa is volt, előtte magyar koszorú. Az osztrákok fekete márványtáblát állítottak, a felirat szerint itt volt a 12. isonzói csata (a caporettói áttörés) 1917 novemberében. Ez volt a k. u. k. hadsereg utolsó győztes csatája… Kicsit arrébb, a Soča-völgy jobb oldalán volt a 106 méter magas Boka-vízesés. Még így messziről is brutális (fotó). Tovább nyomultunk lefelé a folyó jobb oldalán. Néhol azonban egész magasra felment az út, lent a mélyben alig látszott a víz, utána viszont hosszú szerpentines lejtők következtek. Egy helyen megálltunk – fürdés a Sočában. Itt már sokkal szélesebb és mélyebb, mint reggel, de még mindig fenékig átlátszó. Néhol a part mellett másfél méter mély volt a víz, már komoly halrajokat is láttunk. Ročinjtól eléggé mediterrán lett a hangulat: ciprusok, nagy fügefák, kabócaének, kánikula. Megálltunk a temetőnél vizet felvenni, egy kicsit dögleni az árnyékban. Később szilvát szedtünk az út mellett – jó volt. Kanal falunál egy régi Soča-híd figyel, itt az út áttért a bal partra (fotó). Az épületeken pedig már eléggé érződött az olaszos hangulat. Nova Goricánál kicsit eltévedtünk. Keverés a belvárosban, de ha már ott voltunk, akkor vásárlás (MULTI SOLA üdcsi nagyon bejött). Az égen viharfelhők gyülekeztek, és feltámadt a szél is. A határátkelőn csak intettek nekünk. Az olasz oldalon, Goriziában betértünk az első szembe jövő boltba. Közben kint már szakadt az eső. Több mint egy órát dekkoltunk a bolt előtt. Amint elállt, rögtön indultunk tovább. A várost elhagyva szép ciprusfasor adta a mediterrán feelinget – ez már tényleg Olaszország (fotó)! Monfalcone előtt már látszott a tenger. Bent a városban, a lámpánál várva magyar szót hallottunk – két magyar csajtól megkérdeztük, hol lehet olcsón kajálni. Nem sokkal később már egy kiülős pizzériánál támasztottuk le a bringákat (a pincér csak angolul tudott, németül nem). Jót zabáltunk: két pizza 5, illetve 5,5 euró, ásványvíz: 1 (!), sör: 3 (!!!). Aztán irány a tengerpart – kicsit igénytelen, szemetes volt. Belenyúltunk a sós vízbe (0 m). Már sötétedett, mikor bementünk a Lido di Panzano Campingbe (itt is csak angolul tudtak): 25 euró + hideg kispezsgő ajándékba…

következő