1. nap: VIII. 18. vasárnap

Brassó – Sinaia – Cabana Piatra Arsă – Sinaia – Barcarozsnyó

            Az utóbbi pár évben elég sokat voltam Erdélyben, azon belül is Székelyföldön, Kalotaszeg környékén és Szászföldön. A Déli-Kárpátok vonulata viszont eddig szinte teljesen ismeretlen volt számomra. Pedig hát Erdély legmagasabb hegyei és az egész Kárpátok legmagasabbra menő aszfaltos útjai mégiscsak itt vannak. A túra alapkoncepciója egyébként Zolitól származott, én csak betársultam harmadiknak. Végül bürokratikus akadályok miatt ketten maradtunk. A nulladik napon 6:15-kor indult a Hargita IC a Keletiből, amire végül csak én egyedül szálltam fel… Zoli Berettyóújfalunál csatlakozott hozzám. Éjjel 22:45-kor érkeztünk Brassóba, majd még kitekertünk a derestyei kempingbe, ami majdnem 8 kilométerre volt az állomástól. 26 lej volt a beugró (sátor + 2 fő). Elég sokan voltak, főleg románok, de lengyelek, hollandok is, sőt magyar rendszámú autót is láttunk. Amúgy teljesen korrekt a hely.

A túra rögtön egy fakultatív programmal kezdődött, ami annyit jelent, hogy hajnali 6-kor Zoli elindult csomag nélkül meghódítani a Bratocsa-hágót (1272 m). Elmondása szerint Brassóból kifelé több templomot is lehet látni, melyeken magyar nyelvű feliratok vannak. A város széle pedig egy komolyabb méretű cigánytelep – visszafelé jövet már szépen be is népesült az utca. Fenn a hágón szeméttenger, egy összefirkált szocreál emlékmű és egy döglött barna varangy volt a fő látványosság. Kilátás csak a visszafelé vezető úton akadt egy rövidebb szakaszon. Az időpontnak megfelelően forgalom nem volt az amúgy jó minőségű úton. Az egyetlen izgalmat a felé száguldó borjú nagyságú kutyák okozták, de végül nem került sor afférra, pedig már készítette a (kifejezetten a kutyák kedvéért magával hozott) paprikasprayt. Eközben én sátrat bontottam, és összepakoltam. Zoli 9 óra előtt pár perccel ért vissza, ő is felcuccolt, és negyed tízkor elindultunk az 1-es főúton a Tömösi-patak mellett a Tömösi-hágó felé. Az út jó minőségű, van széles padka is, csak kár, hogy az út szélén az aszfalt meredeken szakad le, ez így balesetveszélyes. Meg hát a forgalom is brutális volt, pedig teherautók (vasárnap lévén) nem is voltak. A végén szerpentinezett kicsit az út, de nem volt különösebben meredek. Maga a hágó Predeál településen belül, 1033 méter magasan van, de semmilyen tábla nem jelzi (fotó). Kifelé menet az út mellett egyébként sok mindent árultak, nem csak bódékból, hanem az autók motorháztetejéről is pl.: mézet, sajtot, kiskutyát. A másik, ami feltűnő az országút mentén az a hétvégi piknikezők. A városi románok körében nagy divat, hogy leparkolnak valahol az erdőszélen vagy egy patak partján, és nekiállnak sütögetni. Mi azonban megkezdtük a gurulást a hágóról, de a forgalom nem lett kisebb, sőt! Ez már a Prahova-patak völgye, túl az ezeréves határon, fulloláh vidék. Innen már jó rálátás nyílt a Bucsecs-hegység keleti felének meredek gerinceire, a Caraiman (2384 m) és a Coştila (2490 m) csúcsokra (fotó). Viszont innen kezdődtek a forgalmi dugók is, de csak a mi sávunkban (fotó). Zoli szerint olyan volt ez, mint hétköznap reggel Budapesten, a Hungária körúton tekerni. Több helyen is rendőrök irányították a forgalmat. Próbáltunk elslisszolni a kocsisor mellett, de ez nem ment egyszerűen. Közben néhány élelmes egyén dobozos málnát, szedret árult a veszteglő autósoknak. Buşteni-nél őrült tömeg volt, a sok hétvégi kiránduló korzózott a bazárban. Innen kabinos felvonó is megy fel a Bucsecsre. Így nem csoda, hogy ennyien vannak, hiszen ez a legközelebbi magashegység Bukaresthez, és igencsak látványos erről az oldalról. Mi természetesen nem felvonóval terveztünk feljutni a platóra, hiszen van egy pár éve leaszfaltozott út, ami majdnem kétezer méteres magasságig felmegy. Begurultunk Sinaiába, és megkezdtük a mászást a Bucsecs-fennsíkra vezető úton. De előtte még egy kiépített forrásnál ebédeltünk, amiről közben kiderült, hogy nem iható a vize. Egy lefelé jövő autós mutogatott, hogy ne igyunk belőle. Egy kóbor kutya közben végig ott figyelt, és nézte, ahogy eszünk. Mondtam Zolinak, hogy ne adjon neki semmit, mert akkor nem tudjuk lerázni fölfelé menet. Itt Romániában szinte minden parkolónak, útszéli pihenőhelynek megvan a saját kóbor kutyája, néha több is. Ezek amúgy teljesen ártalmatlanok, csak kaját próbálnak kunyerálni. Az igazán veszélyesek a kiengedett pásztorkutyák, amik (lásd pl. Zoli fent említett esetét) néha még az országúton is rátámadnak a gyanútlan biciklisre. Én még annyi könnyítést eszközöltem magamnak, hogy lecipzáraztam a biciklistáska felső részét (amiben a kemping- és az esőcuccok voltak), és elrejtettem az erdőben, ennyivel is kevesebbet kellett felcipelnem. Az út amúgy nem túl meredek (5–8%), viszont a forgalom elég nagy volt. De legalább nem volt meleg: fent már csak 16-17 fok, plusz felhős ég. Ahogy a meredekebb alsó részről kezdtünk felérni a laposabb fennsíkra, a növényzet is teljesen megváltozott (fotó). Eltűnt a sűrű erdő, és már csak itt-ott maradt néhány lucfenyőfolt, amúgy pedig összefüggő, intenzíven legeltetett gyep van, ameddig a szem ellát (fotók). Az út széle egyébként itt is életveszélyesen van (vagyis inkább nincs) megcsinálva, kb. 20 cm magasról meredeken szakad le. Zolinak volt is egy lesodródása, de nem lett komolyabb probléma belőle. A szép fekete aszfalt 1924 méteren, egy Y-elágazásnál ér véget, ahol rengeteg autó parkolt (fotó). Megdumáltuk, hogy még eltekerünk a Piatra Arsă menedékházig (1950 m). Oda már csak köves út vezet, de ott is állt az autósor. Érdekes módon, az épület környékén összefüggő törpefenyves van. Bementünk a menedékházba, körülnéztünk az éttermi részben, de végül nem vettünk semmit, inkább kint kajáltunk a hazaiból. Majd visszatekertünk az aszfaltútig, ahol az elágazás másik fele le van zárva sorompóval. Itt lehetne (szintén köves úton) felmenni a Babele menedékházhoz és a Szfinxhez. Ezek a híres, erózió formálta homokkőalakzatok az egész Bucsecs jelképei. De mivel szintben és távban is elég messze vannak innen, ezeket kihagytuk. Persze egy csupasz montival érdemes ide feljönni, mert innen egészen a 2505 méteres Omul csúcsig fel lehet tekerni. Lefelé király volt a száguldás, persze a padka miatt inkább az út közepe felé orientálódtunk, szerencsére alig jöttek autók. A csomagom is megvolt, visszaszereltem, aztán gurultunk is tovább (fotó). Sinaiába leérve bementünk egy kisboltba, de nem voltunk megelégedve a választékkal. Később aztán sikerült egy PENNY MARKET-et találni, itt végre normálisan bevásárolhattunk az esti főzéshez. Szerencsére a visszaúton dugó már nem volt, de még mindig sok rendőr állt mindenhol. Visszamásztunk Predeál széléig, majd ott balra fordulva mentünk tovább. Rövid, de meredek emelkedő után értünk be Hidegpatakba, ahol az egyik térképünk szerint van kemping. De nem találtuk meg, így nem maradt más választásunk, mint leszáguldani a Barcaságba. Barcarozsnyó a medence alján fekszik, jól néz ki a fölé magasodó vár. Ugyanez nem mondható el a cigányputrikról, amik mellett elhúztunk a belváros felé menet. Zoli megkérdezett egy járókelőt, hogy merre van a kemping, a csávó szerint itt nincs is. Mi azért tovább mentünk Brassópojána irányába, mert a térkép arrafelé jelölte. Végül csak megtaláltuk a kis kempinget, amit elég jól eldugtak az erdő szélére. A recepción nem volt senki, viszont ki volt írva angolul, hogy a mellékelt telefonszámot kell hívni. A recepciós persze sem angolul, sem németül nem tudott… Végül azért előkerült az illetékes elvtárs, így 20 lejt kellett leperkálnunk. Amúgy nem voltak sokan, elég családias volt a hangulat. Sikerült még világosban sátrat vernünk. Kutyák persze itt is voltak, folyton ott kódorogtak a sátrak körül. Főztünk egy bolognait, majd zuhanyozás az enyhén szólva elavult vizesblokknál, aztán alvás.

Táv: 134,7 km, szint: 2027 m, nettó idő: 7 óra 57 perc.

következő