1. nap: VII. 26. hétfő
Graz – Köflach – Gaberl – Judenburg – St. Georgen: 115 km
Szentgotthárdig vonattal
mentünk. Innen 8:58-kor indult tovább a vonatunk Grazba, ahová fél 11
körül érkeztünk. A kerékpárszállító kocsi úgy nézett ki, mint egy biciklibolt (fotó).
Deore- és XT-cuccokkal szerelt Merida Crosswayek, Scottok meg egyéb érdekes
gépek. A jegy kettőnknek 28,2 euróba került (Zoli annyit spórolt, hogy Gotthárdig
nem jött a kaller, így odáig nem kellett jegyet vennie). A vonaton sikerült szóba
elegyedni egy idősebb bringással, akinek mondtuk, hogy a Glocknerre megyünk. Ő volt már ott,
de csak kocsival. Az időjárásról azt mondta, hogy 7 napból átlag csak 2-szer
van jó idő (reménykedtünk, hogy mi pont a két nap egyikén leszünk majd ott)… Emlékezetből akartunk továbbmenni
Grazból, csak még előtte térképvásárlást terveztünk be. Egy fazon
útbaigazított minket, és a
főtéren találtunk is egy nagy könyvesboltot, később észrevettük, hogy egy másik
is van egy kicsit arrébb. Mivel a körmendi Shell kútnál 1800 Ft-ért láttunk
Ausztria-térképet, Zoli úgy volt vele, hogy egy fasza térkép megér neki max.
8-10 eurót. 7,9-ért sikerült is venni egy háromrészes mappát. Elég jó, mivel
nem kell szanaszét hajtogatni egy nagy lepedőt minden kivételkor, így (várhatóan) nem megy hamar
széjjel, plusz még részletesebb is volt, mint a többi. Hosszas kóborlás után –
miután láthattuk az Eggenberg-kastélyt is (persze ennek távoli látványa bőven
kielégítette a 7 napra vonatkozó kulturális igényünket) – egy helyi lakos
segítségével megtaláltuk a kiutat. Irány Köflach! Az út ismerős volt már számunkra tavalyról. Semmi
extra, de azért pár emelkedő, hogy bemelegedjünk. A Körmendnél kisebb méretű Voitsbergben
megálltunk egy atom bringásbolt kirakatánál. Nálunk talán Pesten vannak ilyen
méretű „bicikliszalonok”, de itt sokkal profibb választékkal. Köflach
után kezdődött a Stubalpén átvezető hágó, itt az út szélén megálltunk kajálni. Épp egy „kellemes”
emelkedő mászása közben kapott el minket az eső. Zoli fölvette a dzsekijét, majd
az esőnadrágját is, de végül nem indultunk el. Fél óra várakozás után már nyomtuk is
tovább a gőzölgő aszfalton. 9-10 km/h sebességgel másztunk fölfelé,
többször tartottunk pihenőt. Egy út menti forrásnál megálltunk vizet felvenni, itt egy
magyar rendszámú szamarás párral is találkoztunk. A hágó vége már egészen meredek szerpentin volt,
lehetett látni fent a kanyargó utat. Csak felértünk az 1551 méter magas Gaberl-hágóra
(fotó). Voltak sífelvonók is. A nap és a túra első száguldása következett, Zoli
max. sebessége 75 km/h volt. Igazából az olyan lejtők, ahol nem értük el ezt a sebességet, kis túlzással nem is voltak lejtők.
Hiába volt a sok cucc (vagy épp ezért?), a gépek nagyon stabilan viselkedtek, a
fékeket meg igazán nem sokat
kínoztuk.
Lefelé néhol szembeszél idegesített bennünket. Nyugat felé durva felhők gyülekeztek, de szerencsére megúsztuk
az esőt. Ahogy leértünk a hágóból, mindjárt melegebb idő lett. Egy kurva szép
sikátoros falun mentünk végig, majd Judenburgon gyorsan áthajtottunk. Egy benzinkútnál vizet
vettünk fel, Zoli vett Isostart is. Innentől már a Mura völgyében nyomultunk
fölfelé. Kezdtünk fáradni, meg amúgy is késő volt már. St. Georgen után
egy négysávos autóút fölött haladó bicikliútról tértünk le egy sóderes útra,
ami az erdőben vezetett. Mindenhol nagyon meredek volt a terep, csak hosszas
keresgélés után sikerült elfogadható placcot találni. Ki guruljon kire? Zoli az
alvást választotta, de én egy zacskós levessel koronáztam meg a napot.
Helyben szedett zsurlóval mosogattam. Hiába, az ősi praktikák! 10 körül szunyáltunk. Éjjel
többször szemerkélő esőre ébredtünk.