3. nap: V. 21. szombat

Slano – Dubrovnik – [MNE] – Herceg Novi – Kotor – Tivat

            Hajnalban a sátorban hallottam, hogy szemerkél az eső. Reggel tényleg borult volt az ég, nem úgy, mint az elmúlt 2 napban. 7 óra előtt már úton voltam. A parton itt már csak bozótos van, így folyamatosan látszik a tenger az útról. Sok szentjánoskenyérfa van errefelé. Megálltam párszor távcsővel madarászni (láttam éneklő kucsmás poszátát, bajszos poszátát és kucsmás sármányt is). Trstenóban nem találtam boltot, viszont a falu után volt néhány cseresznyefa az út szélén. Itt már érik a cseresznye. Zatonnál egy öböl mélyen benyúlik a szárazföldbe. Itt végre találtam nyitva egy boltot, majd letelepedtem a parton reggelizni. Közben a sekély, kristálytiszta vízben sokféle halat láttam, például: tengerimárnát, rajokban úszó magashátú durbincsot, háromúszójú nyálkáshalat (fotó), barna korallsügért (fotó). Volt sok kagyló és méretes tengeriuborka, plusz egy mélybe beúszó polipot is láttam! Egyébként sokan horgásztak itt, nyilván nem véletlenül. Ahogy közeledtem Dubrovnikhoz, kezdett egyre jobban tűzni a Nap. Először csak egy kisebb sziget tűnt fel a parttól nem messze, majd egy öbölben előtűnt a kompkikötő. Itt egy óriási luxushajó horgonyzott, mellette még a komp is eltörpült. A másik öböl felett a látványos Tuđman híd vezet át (fotó). Innen jól rá lehet látni a kikötőben zajló életre. Itt találkoztam albán rendszámú autókkal is. Az út persze a híd után is keményen emelkedett tovább, majd egy kilátóponthoz érve már lehetett látni az óvárost. A szárazföld felől hatalmas várfallal, bástyákkal van körbevéve (fotó). Rengeteg turista mászkált mindenhol, az utcák tele voltak parkoló autókkal. A városnézéshez nem volt nagy kedvem ilyen tömegben, amúgy se az én világom a macskaköves sikátorokban tologatni a biciklit. Elég volt felülről nézelődni, fotózgatni. Sikerült pl. egy hím kék kövirigót egész közelről lencsevégre kapnom (fotó). Nem messze van a parttól a teljesen zöld, erdővel borított Lokrum sziget. Ide, a város és a sziget közötti kis szorosba járnak be a nagy turistahajók (fotó). Van egy kabinos felvonó is, ami a partról viszi fel az embereket a közeli hegytetőre. Ahogy tekertem kifelé, volt még több kilátópont is. Kábé 200 méter magasra kellett felmászni, utána kezdett csak lejteni az út. Több települést elhagyva, egy meredek, sziklás öbölnél karsztforrás torkolata látszott. Ezután eltávolodott a parttól az út. Čilipinél kezdődik egy hosszú, lapos völgy, itt van Dubrovnik repülőtere, közvetlenül mellette megy a főút. Dög meleg volt: 33 fok. Egy érdekes táblánál azért megálltam: „vaddisznóveszély” (fotó). Ezután egy patakvölgyben megy az út fölfelé jó sokáig, de semmilyen tábla nem jelzi Montenegrót, vagy hogy hamarosan határátkelő jön. Végül csak felértem a horvát átkelőhöz. Innen kemény lejtő következett, majd ezután jött csak a montenegrói határállomás. Itt kisebb sor volt előttem, még pecsételtek is az útlevélbe. Majd egy újabb gurulással ismét leértem a tengerpartra. Igalo és Herceg Novi az első városok, teljesen egybeépültek. Bementem egy boltba. Hát itt jóval olcsóbb minden, mint Horvátországban, mertem venni nyugodtan egy jégkrémet is. Tovább haladva elég sűrűn beépített rész következett, egymás után jöttek a települések, a tengerből nem sokat lehetett látni. Bijela falu után kezdődik a Verige-szoros. Itt már egészen közel van a Tivati-öböl másik partja, a legkeskenyebb részen nincs 300 méter se. Kamenari falunál kompjárat közlekedik, aki nem akar Kotor felé nagyot kerülni, annak ajánlott. Én persze tovább nyomtam. A szoros után újra kitárul a tenger, balra van a kisebb Risani-öböl, jobbra a nagyobb, háromszög alakú Kotori-öböl. Szemben pedig Perast látszik a két kis szigetével (fotó). Útszéli táblák is hirdetik, hogy az egész környék a Világörökség része. A Risani-öböl partján nem sok élet volt, csak néhány horgászt láttam. Viszont egyre jobb kilátás nyílt a Kotori-öböl irányába, olyan az egész, mintha valami norvég fjord lenne (fotó). Egy, a térképen nem is szereplő falu táblájánál letámasztottam a biciklit. Strp: egy település, aminek 4 mássalhangzóból áll a neve, ilyenről se hallottam még eddig (fotó)! Majd egy kisebb emelkedő után begurultam Risanba. A pálmafákkal szegélyezett korzó jól néz ki (fotó), de valahogy az egésznek van egy lepukkadt szocreál hangulata (a háttérben szürke betonépületek, düledező házak, törmelékkupacok). A várost elhagyva láttam egy görög teknőst, amint éppen átkel az úton. Szerencséje volt, nem jött egy autó sem. Perastnál egész közelről látszik a két kis sziget a templomokkal. Közben sajnos egyre jobban befelhősödött az ég, lógott az eső lába. Tekertem, mint a gép, hátha találok valami fedett helyet. Végül Orahovacnál beálltam egy buszmegállóba, és vártam vagy 10 percet, szerencsére a nagy zápor már előttem elvonult. A falu után a térképem szerint van egy kemping, de persze sehol semmi nem volt. Már megint egy fantomkemping! Dobrota teljesen egybeépült Kotorral. Itt már nagyobb élet volt, sok turistát láttam. Mivel itt elég esélytelen vadkempingezni (mindenhol lakott terület vagy sziklafal van), feltekertem az alagúthoz, és gyorsan átzúztam rajta Tivat felé. A 1,5 km-es kivilágított alagút után már egészen más, sík a terep. Itt tudtam volna sátrazni könnyen, de mivel még nem volt túl késő, és Tivatnál is jelölt 2 kempinget a térképem, tovább tekertem. Végül a város túlsó végén, a kompkikötő előtt tényleg volt egy autocamp. Vajon az egész öbölben csak ez az egy van? Ez egy kis maszek kemping egy családi ház kertjében. Előre ki kellett fizetnem a kemény 6 eurót. Sötétedésre éppen sikerült sátrat vernem, mondjuk, bőven elfértem, mert rajtam kívül más nem volt…      

Táv: 139,4 km, szint: 1188 m, nettó idő: 8 óra 11 perc. 

következő