4. nap: V. 22. vasárnap

Lepetani – Kotor – Njegoš-mauzóleum – Cetinje – Budva

            Pontban reggel 8-kor indultam el a Kotori-öböl partján. Most Tivat felől közelítettem meg Kotort. Így legalább az egész öblöt körbetekertem egyszer, és bemelegítettem a nagy emelkedő előtt. Stoliv falunál két helyen is láttam kempinget kiírva, érdekes módon ezeket nem jelölte a térképem! Itt elég keskeny az út, alig fér el rajta két kocsi, viszont hangulatos kőházak vannak mindenhol, mellettük sok helyen csónak ringatózik. Az út közvetlenül a vízparton vezet, jó a kilátás az öbölre és a szemközti hegyekre (fotó). A tegnap esti után már másodszor tekertem be Kotorba, csak most ellenkező irányból. A várfal jó magasra fölmegy a hegyoldalban, de úgy döntöttem, a városnézősdit most kihagyom. Inkább bevásároltam, majd a temető mellett reggeliztem. Ezután, a már előző napról ismerős alagút előtt jobbra kanyarodva, Cetinje felé vettem az irányt. Egyből kezdődött is az emelkedő. Sokáig szerpentineztem lepukkadt házak és szeméthalmok között, míg végül a domb másik felén feltűnt a Tivati-öböl és a repülőtér környéke, majd újra visszakanyarodott az út a Kotori-öböl fölé. Egyenletes, 4-5%-os a szerpentin, a legkisebb fokozatot nem is használtam. Szerencsére felhős volt az ég, és nagyrészt árnyékban hajtottam a fák miatt, így nem volt túl meleg. A hajtűkanyaroknál mindig jó kilátás nyílt az öbölre (fotók). Sok motoros, autós és buszos kiránduló jött, láttam magyar motorosokat is. Az útrézsűben mindenféle mediterrán orchideák nyíltak: legalább 5 különböző fajt láttam (fotó). Az emelkedő 894 m-ig tartott, utána jött egy rövid lejtős szakasz, majd újra emelkedni kezdett. Egy alagúthoz érve megálltam, mivel itt volt az első kiépített forrás Kotor óta, végre feltölthettem a palackjaimat. Az alagút után egy hatalmas barlang bejárata látszott, fecskék, sarlósfecskék fészkeltek benne! 915 m magasan ágazik le az út a Lovćen hegység felé. Van itt valami vendéglő is, mellette egy bódénál sonkát, mézet árultak. Kicsit feljebb van a Lovćen Nemzeti Park bejárata, itt a sorompónál megálltam kajálni. Errefelé már dúsfüvű hegyi rétek vannak, feljebb pedig sűrű bükkös kezdődik. Itt már jóval meredekebb lett az út, 10-12% is volt. Ahogy beértem az erdős részre, eleredt az eső, az elején még jég is esett! Aztán hirtelen felhőszakadásba váltott át, csak arra maradt időm, hogy gyorsan előkapjam az esernyőt, és a csomag fölé álljak. Kábé fél óra múlva már sütött a Nap, de az eső még mindig ugyanúgy esett, elég fura volt. Lassan azért mégiscsak elállt, úgyhogy végre nyomhattam tovább. Feljebb érve jött egy újabb kilátópont, ahonnan az egész Kotori- és Tivati-öböl jól látszott, sőt még az Adria is. Ezután a hegy belseje felé fordult az út, itt már pásztorkunyhók, kisebb szántóföldek is akadtak. Egy enyhe lejtő után már látszott előttem a cél, a Lovćen hegység 2 legmagasabb csúcsa. A közelebbi a Štirovnik (1748 m), mögötte van a Jezerski Vrh (1657 m). Az előbbi tetején rádiótornyok vannak, és csak kövesút vezet fel rá, de amúgy sem lehet felmenni, mivel katonai terület. A másik csúcs tetején van a Njegoš-mauzóleum, oda kiváló minőségű, széles aszfaltút megy (fotó). Az elágazásnál többnyelvű tábla jelzi, hogy este 6 és reggel 9 óra között tilos behajtani (fotó). Hogy miért, az rejtély. Elég szépen emelkedett itt is az út, de azért nem volt vészes. Közben újra befelhősödött az ég, az utolsó kanyar előtt pedig ismét esni kezdett (jég is megint), de szerencsére csak pár percig tartott. Az utolsó kanyarban még egy nagy hófolt is figyelt az út szélén! Végül is fél 5-re értem fel a csúcsra (1560 m), ami egy kör alakú parkoló és egyben kilátó (fotó). Innen már csak gyalog lehet tovább menni a mauzóleumhoz. Egy hosszú alagúton át, 461 lépcsőfokon felcaplatva kell megmászni a maradék kb. 100 m szintet. És hogy ki volt Njegoš, és mit keres itt a hegytetőn a mauzóleuma? II. Petar Petrović Njegoš montenegrói uralkodó volt, 1851-es halála után, végakarata szerint ide temették el egy kápolnába. Az I. világháború során aztán az osztrák–magyar csapatok lerombolták az épületet, akkoriban ugyanis még a Kotori-öböl és a tengerparti sáv a Monarchiához tartozott. Később újjáépítették, de a jugoszláv kommunisták a ’70-es években helyette inkább egy mauzóleumot húztak fel (fotó). Jó kis körpanoráma van fentről, kár, hogy felhős, párás volt a levegő, túl messzire nem lehetett ellátni. Keleti irányban, egy völgykatlan alján azért látszott Cetinje, a régi főváros, a távolban pedig még Podgorica is felsejlett halványan. Gyorsan visszalépcsőztem a bringához (lezáratlanul hagytam), és már gurultam is lefelé. Kábé 25 percet töltöttem csak fent. Szép útvonal vezetett le Cetinjéig, viszont csúnya felhők gyülekeztek, de szerencsére sikerült elmenekülnöm az eső elől. A városon próbáltam gyorsan keresztülszáguldani, de meglepő módon egyetlen útbaigazító táblát sem láttam! A város déli részén mentem egy szép nagy, ámde felesleges kört. Miután ezen kellően felidegesítettem magamat, próba szerencse alapon végül sikerült megtalálnom a városból kivezető főutat. A tengerpartig volt még előttem egy kisebb hágó, 876 méterig kellett felmászni. Elég keményen nyomtam, hogy még sötétedés előtt leérjek Budvába. A hágó után egy hosszú, kanyargós lejtő következett, amiről végig lehetett látni a Budvai-öblöt a lemenő Nap fényében (fotó). Keresztülvágtam a belváros forgatagán, majd irány a Jaz-öböl, sikerült még 8 óra előtt odaérnem. A kemping recepciójánál sehol senki. A parton rengeteg napernyő sorakozott, de amúgy elég kihaltnak tűnt az egész. A strand melletti nagy füves placc egyik sarkában 2 bolgár motoros pár vert sátrat éppen. Odamentem, és megkérdeztem tőlük, hogy sátrazhatnék-e mellettük. Kiderült, hogy ez ilyen szabadkemping vagy mi, és ők már máskor is voltak itt. Bepakoltam a sátorba, majd sötétedés után még visszatekertem a főút felé, ahol egy benzinkútnál még tudtam venni kaját és vizet is. A motoros fazon, akivel először haverkodtam össze, megkínált rakijával (a laposüvegéből), és hívott, hogy üljek ki közéjük én is kajálni és beszélgetni. Erre nem mondhattam nemet! A srác eléggé törte az angolt, de az kiderült, hogy Szófiából jöttek, és mondta, hogy még jönni fog majd pár haverjuk éjszaka, úgyhogy csöndre ne nagyon számítsak. No problem! Mivel a bolgár sztorikból egy szót sem értettem, egy idő után a fejlámpás party helyett inkább a sátramat választottam. Végül 10 körül aludtam el. Kemény nap volt ez…

Táv: 110,2 km, szint: 2035 m, nettó idő: 7 óra 18 perc.

következő