9. nap: V. 27. péntek

Tjentište – Gacko – Nevesinje – Mostar – Široki Brijeg

Negyed nyolckor már úton is voltam a sűrű ködben. Tulajdonképpen ez volt az első vadkempingezésem Boszniában. Hamarosan kezdődött is a Sutjeska-szurdok. Fent a csúcsokon néhol hófoltok figyeltek, a kopár gerinceken pedig feketefenyők sorakoztak (fotó). Innen nem messze, a montenegrói határon található a nemzeti park és egyben Bosznia-Hercegovina legmagasabb hegycsúcsa, a Maglić (2388 m). Egy helyen láttam aknaveszélytáblát is az út szélén (fotó)! A túra folyamán ez volt az első és egyben utolsó ilyen. Amíg a Nap nem sütött be a völgy aljára, addig elég hideg volt (fotó). Itt is akadnak alagutak, de ezek elég rövidek, és szépen újjá vannak építve. A sziklás szurdok hamar véget ért, de az út továbbra is a Sutjeska patak mellett kanyargott kábé 1000 méterig, ezután kezdett csak el keményen emelkedni. Már azt hittem sosem ér véget, de 1293 méter magasan végül elértem Čemerno falut (fotó). Nem nagy település, itt is tehenek mászkáltak az úton. A hátteret a szinte függőleges falú, kopár Lebršnik hegység adja, a lapos tetején adótornyokkal (fotó). Nyugat felé, mindössze néhány kilométerre innen található a Neretva forrásvidéke. Végre lejteni kezdett az út, majd a zöldes színű, duzzasztott Klinje-tóhoz érve megint emelkedett egy kicsit. Nem sokkal később feltűnt a Gatačko polje. A medence alján fekvő Gacko egy igazi iparváros: nagy külszíni bányák, hőerőmű. A belvárosban, egy iskola mellett ettem egy hamburgerszerűséget, plusz még bevásároltam egy boltban, mert kajám már megint semmi nem volt. A várost elhagyva először hangulatos rétek, legelők között vezetett az út, majd a Zalomka völgyében folytatódott. Egy hosszabb szakaszon tele volt virágzó víziboglárkával a patak, messziről fehérlett az egész, hát ilyet se láttam még. Hangulatos, szép környék, kár, hogy néhol elég sok volt a szemét! Egy helyen találtam egy jéghideg, bővizű forrást, pont jókor, mert vízből már szinte teljesen kifogytam. Nagyjából 900 méter felett ment az út, elég jól lehetett haladni, kár hogy szembeszél fújt. Végül elértem a Nevesinjsko poljét, és legurultam a medence aljára. Rohadt meleg volt, ezért Nevesinjébe érve beruháztam egy jégkrémbe. A rövid szieszta után megint mászni kellett kábé 200 méter szintet, könnyű szerpentin vezetett fel az 1093 méter magas Grebak nevű hágóra. Innen kezdődött egy először csak enyhe, majd egy (szinte végtelennek tűnő) meredek gurulás a Neretva völgyébe. A kábé 25 kilométeres lejtő alatt az erdős táj lassan sziklás bozótossá változott, és szép fokozatosan átment mediterránba. Az út amúgy kifogástalan minőségű volt. Ahogy lejjebb értem, egyre melegebb lett, az 59 méteren fekvő Mostarban már 35 fokos kánikula és délutáni csúcsforgalom fogadott. Szerencsére könnyen megtaláltam a híres Öreg hidat. Először a szomszédos hídról csináltam róla képeket (fotó). Csak innen 5 darab minaretet lehet látni! Majd az óváros felé vettem az irányt, itt már nem volt könnyű közlekedni a nagy forgalom és az egyirányú utcák miatt. Rengeteg turista volt a bazárban és fent a hídon is (fotó). Feltoltam a bicajt az Öreg hídra, ami nem volt egyszerű mutatvány az áramló tömeg miatt. Mi lehet itt nyáron? Visszafelé a sétálóutcában még ettem egy bureket, és bevásároltam. Szerencsére volt kitéve részletes térkép is, ez alapján könnyen kitaláltam a városból. Ezután újabb emelkedő következett, egy elég forgalmas, többsávos úton kellett felmászni a Neretva völgyéből 368 méter magasra. Mivel nyugat felé tartottam, már a Nap is keményen szembesütött. A tető után enyhe lejtő, majd sík terep következett, ami már egy elég sűrűn lakott környék volt, szinte minden falu egybeépült. Egyébként ez már fullra horvátok lakta vidék. Végül háromnegyed 8-kor Široki Brijeg után nagy nehezen találtam egy lekanyarodó mellékutat. Itt végre senki nem látott, így az úttól nem messze, a sziklás bozótosban vertem fel a sátrat. Tulajdonképpen ez volt az első olyan napom, amikor reggeltől estig végig Boszniában bicikliztem.

Táv: 160,0 km, szint: 1681 m, nettó idő: 9 óra 18 perc.

következő