1. nap: VI. 13. hétfő                                 

Draglica – Nova Varoš – Prijepolje – [MNE] – Bijelo Polje – Zaostro

Hajnalban teljesen borult volt az ég, de legalább nem esett. Viszont a sátrat már megint csuromvizesen voltam kénytelen elrakni. Elég korán, nem sokkal 6 óra után már útra is keltem. Hullámvasutazás kezdődött, 800–900 méter között haladtam, itt mindenhol feketefenyvesek vannak. Egy pihenőhelynél találtam kiépített forrást, ami felett egy kőtábla figyelt két figura képével (fotó). Az évszámból ítélve ez valami II. világháborús emlékhely lehet. Mondjuk, nekem kicsit morbid, olyan mintha egy sírból folyna ki a víz (később egyébként még máshol is láttam hasonlókat). Ezután legurultam az Uvac völgyébe. Átkeltem a folyó hídján, majd Kokin Brod település után, némi mászást követően felértem egy gáthoz. Az Uvacon ugyanis egymás után 3 duzzasztott tó is található, ez itt a középső és egyben legnagyobb kiterjedésű Zlatarsko jezero (fotó). Van itt egy látogatóközpont meg egy csomó ismertetőtábla (fotó). Igazából a fő látványosság az Uvac folyó meanderező medre lenne, plusz a kanyon környékén fészkelő népes fakókeselyű-állomány (sőt barát- és dögkeselyű is él itt). Azért ez jó nagy kitérőt jelentene déli irányba, Sjenica felé, meg onnan is még hosszú gyalogtúrával lehetne csak megközelíteni a legjobb kilátópontokat. Így ezt inkább kihagytam. Keselyűket meg már amúgy is láttam Horvátországban bicikliről is (lásd 2007-es túra). Ezután ismét emelkedő következett, egy szűk szurdokban vezetett tovább a keskeny, de széles padkával bíró út. Az itteni sűrű, ködös lucfenyvesek miatt tisztára olyan érzés volt, mintha az Alpokban tekernék. A már előző nap megszokott 5% körüli emelkedőn egészen a 980 méteren fekvő Nova Varošig másztam fel. Mivel itt volt több szupermarket is a város szélén, bevásároltam és megreggeliztem. Az ég persze továbbra is borult volt, néha mintha szemerkélt volna az eső. Ezzel mit sem törődve fékevesztett száguldásba kezdtem a jó minőségű úton. Minimális forgalom mellett egészen 390 méterig, a Lim-völgy aljáig gurultam le, ahol egy sziklás, szurdokos szakaszon találtam magam. A nap hátralévő részében már végig a Lim mellett fogok haladni fölfelé. Mondjuk, a folyó itt nem túl látványos, mivel egy duzzasztás miatt zöldes színű, és szinte áll a víz. Később kezdtek megjelenni a kóbor kutyák és a kukából kibuggyanó szemétkupacok (igazi mélybalkán feeling). Prijepoljénél kiszélesedett a völgy. Hát, maga a város nem nyűgözött le a szépségével, és akkor még finoman fogalmaztam… Itt már előkerültek a minaretek is, plusz a temetőkben a turbános, félholdas sírkövek. Na igen, ez már a szandzsáki régió, jelentős bosnyák lakossággal. Érdekes még, hogy errefelé nagyon megy a háztáji málnabiznisz, rengeteg kisebb ültetvényt látni mindenhol. Olvastam is korábban valahol, hogy Szerbia az utóbbi években málnatermesztő nagyhatalommá vált, leginkább az olcsó kézi munkaerő miatt. Egy másik feltűnő (vadon élő) növényfaj a gyapjas gyűszűvirág. Nálunk, Magyarországon fokozottan védett ritkaság, itt meg az országutak szélén is előfordul sokfelé (fotó). Brodarevo után kezdett újra szurdokosodni a Lim völgye (fotó). Áthajló sziklafalak nyúlnak az út fölé több helyen is, a vasútvonal pedig a folyó túloldalán, a sziklába vájva vezet (fotó). Ez a vadregényes szakasz egészen a határig kitartott. A montenegrói határátkelő több kilométerrel a szerb után következett csak. Ezután viszont, egészen Bijelo Poljéig szinte folyamatosan lakott az út mellett. Itt már a Lim völgye is szélesebb, nem olyan látványos, mint eddig volt. Nagy nehezen találtam egy helyet (egy temető mellett), ahová le tudtam ülni ebédelni. A szieszta után Bijelo Poljénál az elkerülő úton mentem tovább, bízva a kisebb forgalomban. Így utólag nem volt túl jó ötlet, mert fölvitt a város fölé, és még hosszabb is volt. Pont ahol visszacsatlakoztam a főútba, elkezdett esegetni az eső. Itt még nagyjából megúsztam, de Zaton falu végén már elkapott rendesen, úgyhogy kénytelen voltam beállni egy melléképület félig nyitott fedele alá. Ahol két tizenpár éves srác szóba elegyedett velem, pötyögtek valamennyire angolul. Rögtön az első kérdésük az volt, hogy melyik a kedvenc focicsapatom. Azt valahogy sosem szokták megkérdezni, hogy ki a kedvenc országúti kerékpárosom. De miért nem? Arra legalább tudnék kamuzni valakit… Persze voltak egész értelmes kérdéseik is, például, hogy melyik országból jövök, van-e elég vizem, hány kiló a csomag, meg ilyenek. Sokáig nem maradtam, mert nagyjából elállt az eső, mondjuk, pont amelyik irányba tartottam, látszott, hogy rendesen be van borulva. Pár kilométer múlva újra neki is állt esni, ekkor egy falu előtt a temető nyitott ravatalozója alá álltam be. Itt majdnem 2 órát vártam, hogy elálljon. A vége felé már azon agyaltam, hogy mi lenne, ha itt bivakolnék a ravatalon. Elég perverz ötlet, de jobban belegondolva teljesen alkalmas lenne a hely. Hiszen még tető is védene az esőtől, plusz elég széles ahhoz, hogy ne essek le róla, és az sem valószínű, hogy a helyiek itt császkálnának sötétedés után. Végül is padon már kétszer is aludtam a Balkánon (lásd 2007-es túra), szerencsére erre most nem került sor, mert amikor már csak épphogy szemerkélt az eső, tovább indultam. Zaostro falu után ismét összeszűkül a Lim völgye, szerintem az eddigi leglátványosabb szurdokot alkotva. Az országút egy új építésű (400 m hosszú) kivilágított alagútban vezet, viszont a sziklafal oldalába vágott régi utat is meghagyták (fotó). Igaz, el volt torlaszolva, de bringával simán be lehetett menni. A burkolat amúgy teljesen jó volt, csak kisebb-nagyobb lehullott kövek tarkították ezt az elhagyatott szakaszt. Azon gondolkodtam, hogy itt kéne aludni valahol, mivel az autósok úgysem tudnak bejönni ide, meg rálátni se nagyon lehet Zaostro felől. A folyó mondjuk iszonyat hangosan zúgott, nem tudom, hogyan bírtam volna erre elaludni. Van egy rövid sziklaalagút is, amiben még az esőtől is védve lettem volna, csak itt meg a kőhullás veszélye miatt paráztam. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Addig-addig variáltam, míg a végén teljesen rám sötétedett. A vége az lett, hogy inkább visszatekertem kicsit a falu felé, és egy rét szélén vertem sátrat lámpa segítségével.   

Táv: 136,6 km, szint: 1084 m, nettó idő: 7 óra 44 perc.

következő