PROLÓG: VII. 21., 22., 23.
Régóta álmodoztam róla, hogy de jó lenne egyszer bringázni a francia Alpokban ugyanazokon az utakon, ahol a Tour de France nagymenői is nyomják. A neten talált provanszi túraleírások, fotók is meggyőztek arról, hogy itt muszáj tekerni egyszer. Bemelegítésnek még a Riviérát is belevettem a tervbe. A francia határhoz való lejutás azonban nem volt egyszerű történet. A leginkább kivitelezhető, de viszonylag időigényes megoldás a vonattal történő utazás volt. Szlovénián és Olaszországon keresztül 2,5 napig tartott az odaút… Hétfő délután 1 óra körül indultam el otthonról. Előzőleg lemértem a biciklistáskát: a felsőrész és a két oldaltáska 5,3 + 6,6 + 6,6 = 18,5kg lett (több, mint tavaly). Mivel a Mariborból Koperbe tartó, kerékpárt is szállító IC-vonat korán reggel indul, ezért úgy terveztem, hogy délután eltekerek Mariborig, valahol vadkempingezek, majd másnap hajnalban betekerek az állomásra. Magyarszombatfánál léptem át a határt, majd Muraszombatig a már ismerős úton haladtam, viszont onnan Lenartig, az autópálya leágazásáig kegyetlen durva kamionforgalom volt. A keskeny, kacskaringós falusi utcákon is konvojokban jött a sok monstrum. Ebbe nyilván az is belejátszott, hogy pont hétfő volt. Asszem erre se fogok többé bringával jönni, ha nem muszáj, legalábbis hétköznap tuti hogy nem. Végül Maribor előtt, valahol a szőlőhegy tetején sátraztam. Nem volt könnyű megfelelő helyet találni, elég sűrűn lakott környék, még a dombtetőn, az erdő közepén is vannak itt-ott házak. Közben az eső is szemerkélni kezdett, de mire komolyabban eleredt, szerencsére már állt a sátor.
Másnap hajnali 5-kor keltem, gyorsan összepakoltam, 5:40-kor már
indultam is tovább. Közben kiderült, hogy eltűnt Szerda: sok idő elment, mire összeszedelőzködtem, így sikerült lekésnem a kinézett 9 órás vonatot. Csak dél körül ment a következő Milánó felé. Így, mivel bőven volt még időm, végigtekertem a Garda-tó déli partján, és csináltam pár panorámaképet (fotó). Desenzanóban szálltam újra vonatra. Milánóban újabb átszállás, innen egy lendülettel a Ligur-tenger partján lévő Albengáig mentem, majd onnan újabb átszállással Sanremóig. A vonat néhol közvetlenül a tengerparton, a csapdosó hullámoktól néhány méterre haladt (fotó). Sanremóban elég durva helyen van az állomás, bent egy alagút gyomrában, több száz méter hosszú földalatti folyosón lehet csak kijönni. Keresztültekertem Sanremón, nem gyenge hely. Láttam egy kempinget, ahol 35 (!) euró lett volna a beugró, úgyhogy gyorsan továbbálltam. Végül még 9 óra előtt találtam egy kisebb kétcsillagosat Camporossóban. Összeszámolva a vonatozások költségeit Maribortól Sanremóig (971 km), a kerékpárjegyeket is beleszámolva 62,77 euró volt. Ez meglepő ahhoz képest, hogy 2 évvel ezelőtt, amikor Ausztriában jöttem hazafelé vonattal Lienztől Grazig (370 km), az bringajeggyel együtt 63,2 euróba került! Még megdöbbentőbb, hogy a júliusi euróárfolyammal (233 Ft-ért vettem) felszorozva a szlovén és olasz vonatjegyek árát, kiderült, hogy olcsóbb, mint nálunk! Mondjuk, 270 Ft-os árfolyammal számolva már kábé ugyanannyira jön ki, mint a MÁV-jegyárak. Tanulságok: 1. Ausztriában nem éri meg vonatozni, rohadt drága; 2. Olaszországban nem drága a vonatozás, a magyarhoz hasonló árban van, viszont a kettő színvonalát össze sem lehet hasonlítani (sebesség, hozzáállás estébé)…
|
az egy szem gumipókom. Tegnap este
valahogy elkeveredhetett, de most már nincs idő keresgélni. Furcsa, hogy a
tavalyi túrán is már az első napon sikerült elveszíteni az egyiket.
Legurultam a maribori vasútállomásig, mindössze 6 km volt. 6:50-kor indult a vonatom.
Megvettem a jegyet: 15,78 euró volt, plusz 2,69 a biciklijegy. Segítettek
felpakolni a bringát a vonatra, mert tök magasan volt a
lépcső, egyedül nem is bírtam volna feltenni. A bringaszállító gyakorlatilag egy üres marhavagon,
ahol egy rácshoz lehet támasztani, gumipókozni a bicikliket. Ülőhely sincs, át kell
menni egy másik vagonba. Az utat szinte végigaludtam,
csak a tengerpart előtti karsztos részen kezdtem el nézelődni. Ja és van
rádió minden fülkében. A fűtés és a világítás kapcsológombja mellett van egy
harmadik is, azzal lehet a hangerőt állítani. Persze csak valami szlovén rádió
jött be, amiből semmit nem értettem. Vagyis egyvalamit igen: a „…Radovana
Karadzsicsa…” foszlányokat, amiről utólag otthon derült ki, hogy éppen akkor
fogták el a hírhedt bácsit. Koperben először rossz felé indultam el,
végül rátaláltam az autópályával párhuzamosan menő murvás kerékpárútra. Egy
darabig ki is volt írva Trieszt iránya, de valahogy mégis sikerült
eltévednem. Miután kellően felidegesítettem magam, inkább a főúton 
folytattam tovább Škofije falu, majd a határ felé. Itt újabb meglepetés várt:
kiderült, hogy a határon csak autópálya megy keresztül, és hogy folyamatos rajta a
forgalom! Aztán észrevettem, hogy van egy kis aluljáró, ami átvitt az autópálya
alatt a túloldalra, innen már egy bekötőúton sikerült kijutnom az olasz főútra.
Triesztben próbáltam a centrum táblát követni, de részletes térkép híján
sikerült itt is elkeveredni. Végül nagy nehezen megtaláltam a pályaudvart, több
mint 30 km-t tekerve Koper óta. Innentől kezdődött az olasz vonatozás.
Mivel a jegypénztárnál általában hosszú sorok állnak, érdemes automatából
jegyet venni. Szerintem jó kis gépek ezek: lehet választani angol, német stb. nyelvű menüt, plusz be lehet
dobálni a sok eurócentet is. Persze volt olyan automata, amelyik éppen nem működött,
és olyan is, ami csak bankkártyát fogadott el. A biciklijegy 24 órára szól, és 3,5 euróba kerül, ezt is meg lehet
venni az automatából. Biciklit szállítani csak a regionális vonatokon lehet,
ezek a közeli nagyvárosok között járnak. Így csak több átszállással tudok
eljutni a francia határig. A jegyet (kerékpárjegyet is) felszállás előtt érvényesíttetni kell egy
sárga automatával, ami rányomja az állomást és a pontos
időt, innentől számít a 24 óra. A bicikliszállító rész általában az első
vagonban van, a vezető mögötti fülkében, túl sok bringa mondjuk nem fér be. Nem
árt, ha van gumipókunk, amivel le lehet rögzíteni. Trieszt után jó kis
zivatar kerekedett, de ez már így a vonaton ülve nem zavart. Mestrében
átszállás, itt mindenféle színű emberek kavalkádja fogadott. Az állomásokon egyébként korrektül
ki van írva a menetrend, arra viszont figyelni kell, hogy sok járat csak
ünnepnapokon (FESTIVI) közlekedik, és ez csak olaszul van odaírva. Végül is az
aktuálisan indulókat a jegyautomatából is ki lehet bogarászni. A vonatok
tök gyorsak és kényelmesek. Van emeletes verzió is, ahol digitális kijelző
mutatja a sebességet, a külső és belső hőmérsékletet, a következő megállót,
hogy mennyi a késés, plusz még 
konnektor is van! A következő célállomás Verona,
majd onnan Peschiera del Garda. Este 10 után értem oda, de még találtam
nyitva egy kempinget (igaz, jó drága volt).