1. nap: VII. 28. péntek

Lienz – Sillian – [I] – Dobbiaco/Toblach – Misurina

            Egyedül vágtam neki a régóta tervezett túrának, mivel Zoli most nem tudott eljönni. De legalább kocsival lehozott majdnem az olasz határig. 9:50-kor érkeztünk Kelet-Tirol fővárosába, Lienzbe. Összeszereltük a bringát a parkolóban, majd a búcsú érzékeny pillanatai következtek… Miután egyedül maradtam, bementem vásárolni a közeli boltba. Mikor megemeltem a menetkész bringát, akkor jöttem rá, hogy ez bizony nem lesz egy száguldozós túra. A korábbi évekhez képest nehéznek tűnt a sok csomag. Főleg a sátor! Indulás: 10:30-kor. Az egyik Dráva-hídnál megálltam lőni néhány képet. Az út végig a Lienzi-Dolomitok tövében megy, a Dráva itt már csak hegyi patak méretű (fotó). Még el sem értem az olasz határt, de már elkapott az eső. Beálltam egy buszmegállóba, ott dekkoltam kb. fél órát. Furcsa volt, hogy a határon nincs semmi ellenőrzés, csak az üresen álló épületek. Az átkelő után nem sokkal (Vierschach/Versciacónál) ismét elkezdett szakadni az eső. Megint buszmegálló (itt már 1,5 óra várakozás). Igaz, hogy már Olaszországban voltam, de a feliratokból kiderült, hogy itt még többségében osztrákok laknak. Egész Dél-Tirolra jellemző, hogy a feliratok kétnyelvűek, sőt általában a német nyelvű változat van elöl a felsorolásban! Továbbindulás 14:30-kor, még a Nap is kisütött. A főút mellett van itt egy érdekes I. világháborús emlékmű: kör alakú és kétszintes (fotó). Toblachnál kanyarodtam el Misurina felé, itt már mindenütt király dolomitcsúcsokat látni. Az emelkedő elég lájtos (2-3%), plusz végig kellemes, árnyékos fenyvesben tekertem. Inkább montisok voltak jellemzőek, szembe jött csak néhány outis. Furcsa, hogy itt az út két oldalán két különböző natúrpark található (fotó). Sok a kiszáradt, murvás vízmosás is. Elég nagy volt a forgalom, ezenkívül keskeny és meredek a padka + az út minősége is szar, sok a hosszanti repedés. A Drei Zinnen Blick fogadónál fasza a kilátás, innen lehet először látni a Drei Zinnent/Tre Cimét, igaz, csak a felső része látszik ki a többi hegy közül (fotó). Elég sok busz volt itt, meg egy csomó francia rendszámú kocsi. Elhaladtam a Dürrensee nevű tó mellett, ami nem valami nagy szám, mivel tiszta alga az egész és tök sekély. Elértem az 51-es és a 48-as út elágazásához, innen már csak 6 kilométernyi emelkedő (igaz, 8-10%-os) van hátra a Misurina-tóig. Alig kezdtem el fölfelé mászni, megint eleredt az eső. Itt viszont mindkét oldalon csak ritkás erdeifenyves van, egy normális fa sincs, ami alá beállhatnék. Szerencsére pont itt folyt keresztül egy patak, gyorsan benyomultam a hídja alá. A mederben alig csörgedezett valami víz, úgyhogy kényelmesen sétálgathattam. Szakadt az eső, mint állat, 100 méterre se lehetett ellátni. 17:30-tól 1 órát töltöttem el itt (fotó). Majd másztam tovább fölfelé, de a szerpentines részen ismét elkapott az eső. Itt még leállni is alig lehetett az út szélén. Esőhuzatot húztam a csomagra, plusz esernyővel ácsorogtam a forgalommal szemben a szakadék szélén. Szerencsére 20 perc alatt elállt. Végül este 8-ra értem fel a Misurina-tóhoz (1757 m). Jól néz ki, de mindenhol felhők voltak. Bementem a Drei Zinnenhez vezető út elágazásánál lévő kempingbe (7 + 5 euró volt a beugró). Csehek, lengyelek is voltak. Alvás: 9:40-kor.

Táv: 67,6 km, szint: 1186 m, nettó idő: 4 óra 19 perc.

következő