2. nap: VIII. 5. kedd

Fél 7-kor indultunk. Vizünk már alig maradt, úgyhogy szereztünk a közeli benzinkút mosdójában. Kár, hogy langyos volt. Gallizien előtt találtunk egy asztallal, vízcsappal ellátott árnyékos pihenőhelyet – vízfeltöltés, lazulás. Majd bevásárlás a faluban. Már a bolt mellől is brutál kilátás nyílt a Hochobir (2142 m) kopár, hegyes csúcsára. Ezután jött egy nagyon durva emelkedő, majd hosszú lejtők. Baloldalt végig remek volt a kilátás a Karavankák kopár hegyoldalaira (fotó). Ferlachnál fürdés a híd alatt egy (Drávába ömlő) patakban. Tovább tekerve a 85-ös úton átmentünk egy rohadt magas viadukt alatt, majd St. Jakob mellett egy autóspihenőben döglöttünk az árnyékban. Egyre jobban kirajzolódott előttünk a Villacher Alpe (2166 m) brutális mészkőtömbje. Mi azonban még előtte lekanyarodtunk bal felé, a Wurzenpaßra. Ez a térkép szerint egy 3 nyilas (18%-os) emelkedő, a helyszínen pedig „vissza egyesbe” tábla volt az autósoknak! Szerencsére árnyékos fenyvesben vezetett az út, de így is alig bírtunk tekerni a hosszú, nyílegyenes, meredek szakaszokon. A végén már toltuk is, de úgy se volt könnyebb. Egy versenybringás pár (csomag nélkül!) megelőzött minket. A csaj megállt, és nem bírt újra elindulni, a srác visszajött segíteni neki. Ezután jött egy kis pótkocsis traktor, a sofőr felajánlotta, hogy elvisz minket. Visszautasíthatatlan ajánlat (fotó). Nem is volt már sok hátra a csúcsig, utána meredek lejtő jött. Aztán hoppá, egy még brutálisabb emelkedő a határig! Lemásztunk a platóról, közben kiderült, hogy Zoli bringájáról leesett a kilométeróra valahol. Nem érte már meg visszamenni érte, amúgy is késésben voltunk. A határátkelőnél (1073 m), ahol külön tábla köszöntötte a bringásokat, váltottunk tolárt. Lefelé fasza szerpentines lejtőn gurultunk, utána balra kanyarodtunk Kranjska Gora felé. Nagyon szép hely, rengeteg montis volt, és még az árak is elfogadhatóak. A központban bevásárlás, majd irány a következő hágó. A falu végén egyébként király szabadstrand volt a kétezres csúcsok tövében (fotó). Beléptünk a Triglavi Nemzeti Parkba, a táblánál megálltunk fényképezni (fotó). Aztán megkezdtük a mászást a Vršič-hágón: 12 kilométernyi szerpentin várt ránk. A macskaköves hajtűkanyarokban végig ki volt írva a tengerszint feletti magasság. Defekt 1240 méter körül. Zoli egy hegyi fogadó mellett ragasztott, ahol amúgy fasza hideg víz volt. Közben egy versenybringás csákó lefelé tolta a biciklijét – durrdefektje volt, a sok fékezéstől túlmelegedhetett a felnije. Feljebb, egy tisztásnál kilátó volt kialakítva: panorámatérkép, magyarázótáblák, legelő tehenek. Plusz atom kilátás a 2547 méteres Prisojnikra (fotó). Az út mellett ritkultak a fák, kezdett megjelenni a törpefenyő – közel a csúcs. Végül 1611 méteren felértünk (fotó)! Volt több bringás is, egy kis bódénál pedig prospektusokat, képeslapokat árultak, ezenkívül más nem is volt. Telefonálás, átöltözés után száguldás lefelé. Itt már szerencsére nem volt kockakő a kanyarokban… Megálltunk párszor: brutál kilátó a Soča-völgyre, illetve a felmelegedett felniket hűtöttük egy patakban. Már eléggé sötétben értük el a Trenta-táblát, utána jobbra letértünk egy burkolatlan erdei útra, gyors sátorverés, alvás.

következő